Geocaching: Végre nekünk is sikerült!

Egy korábbi cikkünkben már foglalkoztunk a geocachingel. Mi is megpróbáltunk már geoládát találni, de eddig sajnos nem jártunk sikerrel.  Mivel többszöri nekifutásra is csalódottan tértünk haza, elérkezettnek láttuk az idejét, hogy segítséget kérjünk.

A vasárnapi túránkra ezért már elkísért minket Juhász Tamás is, aki hobbi természetjáró és eléggé otthon mozog a témában.
A csodás napsütésben a Tettyét céloztuk meg. Első körben felkapaszkodtunk az Ilonka pihenőhöz. Itt megpihentünk egy kicsit, és amíg gyönyörködtünk az elénk táruló kilátásban be is izzítottuk a g:hu nevű appott, ami hatalmas segítség az ilyen túrák során.

3

Az applikáció GPS segítségével belövi a helyzetünket, és kilistázza a közelünkben található ládákat. Természetesen van lehetőségünk egyéb rejtésekre is keresni. Sokkal egyszerűbb ezzel az alkalmazással vadászni a ládákra, mivel a hagyományos GPS-el szemben itt látjuk a geoládákhoz képesti helyzetünket is. A ládákat előszeretettel dugják el valami turisztikai szempontból érdekes helyen, ezekről is kapunk infót az applikációban.

4

Hamar találtunk is a közelünkben egy rejtést GCTETT néven, ami a Francia emlékműnél található. Rögtön el is indultunk egy hangulatos erdei sétányon át. Utunkat két őz is keresztezte, akik vélhetően nagyon siettek valamerre, legalábbis a tempójukból erre következtettünk. Teljes a kirándulós élmény, pedig alig vagyunk 10 percre a belvárostól.

Könnyen megtaláltuk az emlékművet, hiszen a Tettyét keresztbe kasul átszelő turista utak jó minőségűek, könnyű rajtuk haladni, és az appon is folyamatosan csekkoltuk a pillanatnyi helyzetünket.

img_7889

A Francia emlékműnél is csodálatos látvány fogadott minket a lábunk elött elterülő Péccsel, de ez a Tettye számtalan pontján elmondható. Az emlékművet 1908-ban emelték a Napóleoni háborúk alatt 1808-ban Pécsen elhunyt katonák emlékére.
Innen keletre fordultunk, a leírás szerint egy vékonyabb törzsű fát kellett keresnünk, aminek a tövénél egy szikla alatt található a láda. Ezzel csak az volt a gond, hogy rengeteg vékonyabb törzsű fa van a környéken és sziklákból is akad jó pár, így következett negyed óra bolyongás a bokrok között, majd a programnak hála ismét ráleltünk a helyes irányra.

5

Megvan! Hatalmas a sikerélmény, a geoládát a leírtaknak megfelelő helyen egy zsákban találtuk. Nézzük, mi van benne. Akik nem tudnák, vagy nem olvasták korábbi írásunkat elmondjuk, hogy a geoládákban különféle „ajándékokat találunk”. Mindenki, aki rájuk lel, bele tesz valami kis mütyürt és cserébe ki is vehet egy valamit. Néha egészen meglepő dolgokra lehet így lelni. Olyat is hallottunk, hogy valaki talált az egyikben tízezer forintot, de lehet ez csak városi legenda. Viszont a miénkben is akadtak érdekes dolgok: három laptop memória, törlőkendő, ceruzahegyező, kokárda, lufik, és pár egyéb apróság.
Eltettük zsákmányunkat, majd mi is belepakoltuk az általunk hozott csere ajándékokat, aztán gondosan visszahelyeztük a ládát az eredeti helyére. Küldetés letudva.

img_7894

Mindenkinek ajánljuk a túrázás eme fajtáját, hiszen a „kincskeresés” izgalma, még pluszt ad ehhez az amúgy is remek időtöltéshez.

Szólj hozzá!

További cikkeink...