Tippek, hogyan éld túl a januári depressziót

A decemberrel véget ért az ünnepi időszak és ezzel együtt minden ehhez kapcsolódó kellemes dolog is. Itt maradt nekünk a január, ami olyan, mint egy hosszú, sötét, hideg hétfő. Rövidek a nappalok, messze van még a tavasz, nem nehéz ilyenkor reménytelennek érezni magunkat.

Az év ezen szakában sokaknál jelentkezhet a szezonális depresszió, amely a fénymegvonásból eredő hangulatzavar. Ha úgy érezzük komolyak a tüneteink, forduljunk szakemberhez, de ha csak szomorúbbak vagyunk az átlagosnál, adunk pár tippet, hogy hogyan enyhítsük szenvedéseinket.

Legyenek terveink és szánjunk is rájuk időt

f8569a9b008ebd93b2911d82fb7c3e36.500x203x30

Alapvetően fontos dolog, hogy ne csak tengjünk-lengjünk a nagyvilágban sodródva, hogy majd úgy is lesz valami. Kellenek a célok, hogy előrébb jussunk életünkben. Ha ezek megvannak, szakítsunk is időt a megvalósításukra. Ne csak várjunk, hogy majd megoldódik minden magától.

Decemberben valószínűleg sok volt a dolgunk, céges buli, készülődés a karácsonyra, találkozások a hazatérő barátokkal, szilveszteri parti szervezése. Úgy éreztük, zajlik az életünk. Most pedig itt a szürke január, üres határidőnaplóval. Csak tőled függ, hogyan alakul az életed – gondold át a céljaidat, és állj neki megvalósítani őket.

Mozogj

cold-snow-woman-winter

Igen, talán kissé elcsépelten is hangzik már, hogy a mozgás segít a depresszió leküzdésében, de azért halljátok sok helyen, mert tényleg így van. Mozgás hatására endorfin szabadul fel a szervezetben, ami örömet okoz. Menjetek el kirándulni, vagy csak sétáljatok egy nagyot a városban. Szervezzetek teremfocit a haverokkal. Csinálj bármi olyat, amihez kedved van, nem muszáj kapásból nekiállni az újévi fogadalmas idén lefogyok projektnek. Csak mozogj, hidd el segíteni fog.

Szervezz magadnak kreatív programokat

BD0AC07780

Decemberben nagy eséllyel a kijutott partikból is elég. Viszont ebben a kevésbé pörgős időszakban is számtalan módja van szabadidőnk kellemes eltöltésének. Menjetek el korizni a barátokkal, nézzetek meg egy filmet a moziban, vagy csak üljetek be egy forró teára valahova és beszélgessetek. Ha pedig végképp nincs kedvetek kimozdulni ebben a hideg időben, vegyetek elő valami jó könyvet. Mikor máskor lenne erre megfelelőbb az idő, mint januárban?

Vedd észre, hogy nem vagy egyedül

cold-nature-people-walking-large

Sok barátod, ismerősöd mehet ilyenkor keresztül ugyanazokon a dolgokon, érezhet hasonlóan csak lehet, elsőre nem tűnik fel. Ne félj elmondani a gondjaidat egy arra érdemes embernek. Együtt könnyebb, ráadásul már az is könnyít a lelkeden, ha kitudod valakivel beszélni a problémáid.

Ne félj változtatni

startup-photos-large

Az év eleji rossz hangulat a jelenlegi életünkkel való elégedetlenséggel is szorosan összefügghet. Változtatni sosem késő, de arra ügyeljünk, hogy kis lépésekben haladjunk a kitűzött céljaink felé. A hirtelen túl nagy elvárások hamar elvehetik a kedvünket és feladhatjuk. Lassan, fokozatosan haladjunk vágyaink irányába.

Szólj hozzá!

További cikkeink...