Ébredj Komló!

Komló, volt szocialista bányaváros, a sztorit már untig ismerjük. A kétezres éveket követő bányabezárások után a népesség rohamosan csökken, magas a munkanélküliség, a város lakosságának a fele, 12 ezer fő 60 év feletti. Komló ahol több bányászemlékmű van, mint helyi járat egy órában, és még a pizzéria és a városi hetilap neve is Jó Szerencsét. Értem én, hogy legyünk büszkék a múltunkra, és fontos is az emlékek ápolása, de tekinthetnénk most már inkább a jövő felé.
Komlón vannak fiatalok is. Bizony láttam. Mégis ha „beleveted” magad az éjszakába, többnyire ugyanazokat a fásult arcokat látod a fantáziátlan sörpados kocsmákban amint kisfröccsöt isznak és üvölt a zenegép, esetleg egy-két önjelölt dj pörgeti a lemezeket. A nevesebb városi programok sem kecsegtetnek többel, a fiatalabb korosztályt megcélzó koncertek, fellépők egyszerűen nincsenek, egy-egy megasztáros, x faktoros énekes előadja a kötelező hakniját, és ezzel le is van tudva a show. Fantáziátlan az egész. Ugyanekkora költségvetésből, egy kis energia ráfordításával, friss mai produkciókat lehetne a városba hozni.
A szórakozóhelyekkel ugyanez a helyzet. A környező akár kisebb településeken is több a lehetőség, mint városunkban. Bosszantó ezt látni annak fényében, hogy itt is működik a dolog, ha ritkán jó programokat szerveznek. Lenne rá igény, hé! Másrészről a klub tulajdonosok nézőpontja is érthető, ha elégedettek a jelenlegi bevételekkel minek kockáztatni, a törzsvendégek és a jobb híján beeső egy-két arc így is eltartja a helyeket. Nézetváltásra lenne szükség, esetleg konkurenciára.
Összességében tehát ne csodálkozzunk azon, hogy Komló egy alvó város, viszont nagyon nagy szüksége van pár lelkes kreatív emberre, aki segít felébreszteni. Színesebb kulturális élettel élhetőbbé lehetne tenni ezt a jelenleg szürke, szomorkás helyet.
/címlapkép: Tenerefoto/





Komló, Komló, szülővárosom!
Innen Budapestről nézve romantikusan retró vagy nekem.
Hiányzik az a világ, valahogy más volt minden.