Tánc, Pizza, Európá(c)ban
Idén is megrendezte a New Generation tánccsoport mára már hagyományos karácsonyi műsorát. A két felvonásos, szünettel együtt nagyjából két órás táncos színdarab egy eddig már két részes táncjáték harmadik darabja. A nyitva hagyott lezárásból ítélve pedig lesz még folytatás.
A történet középpontjában egy elveszett eljegyzési gyűrű áll, ezt szeretnék visszaszerezni az Angliában egy pizzériában dolgozó New York-i táncosok. Az előző részek ismerete nélkül a darab elején kicsit nehéz volt felvenni a fonalat, de a második felvonásra már bennem is összeállt a kép még úgy is, hogy a szereplők háttértörténetéről jómagam semmit sem tudtam. Nem gond, enélkül is teljesen élvezhető a darab. A sztori többi részét nem szeretnénk el spoilerezni hiszen ti is megtekinthetitek még a Komlói Színházban a közeljövőben.
Vitathatatlan, hogy rengeteg munka lehetett összehozni ezt az előadást. Megépíteni a díszletet, megírni a történetet, a szövegeket, koreográfiákat, jelmezeket készíteni, belőni a fényeffekteket, ráadásul előre felvett narrációk is elhangoztak, és akkor még a szereplők betanítását nem is említettük. Gratulálunk az alkotóknak, hiszen ez nem egy profi színtársulat projektje volt, hanem egy hip-hop tánccsapat karácsonyi műsora. Ennek fényében nézzük az előadást is, nem kell profi alakításokat várni, de ez az egész nem is erről szólt. Viszont vicces, könnyed kikapcsolódás lehet bárki számára. Igazából már a kicsik szereplése elviszi a hátán az egész darabot, nagyon tetszett, hogy nem csak mutatóban voltak ott, hanem teljes értékű szerepet kaptak, a többiekhez képest arányos hosszúságú szövegekkel.
A poénok a helyükön voltak, a közönség többször is hangosan felnevetett, bár azért akadtak jócskán fárasztó szóviccek is. A személyes kedvencem a csillagfejű csavarhúzó jelmez volt a kis srácon.
A zenék sem egy sablont követtek. Pozitív meglepetés volt, hogy a tipikus hip-hop tánczenék mellett hallhattunk Quimbyt, Beatlest, sőt az Apáca Showból is csendült fel részlet.
Összességében tehát, egy teljesen élvezetes produkciót raktak össze a srácok, amit nyugodt szívvel ajánlhatunk bárkinek aki egy kis vidám szórakozásra vágyik.
Ha pedig megjött a kedvetek a tánchoz, illetve szerepelnétek ilyen projektekben ti is csatlakozhattok a csapathoz a www.ngdance.hu oldalon.
/fotó: Rákos Ildikó/







